Lebiggyesztett ajkakkal, bambán bámultam az előttem ülő
haveromat, aki könnyes szemmel lassan már két perce az asztalra borulva
hisztérikusan röhögött. Azt hiszem, először nem esett le, hogy rajtam.
- Hoseok! -
nyüszítettem fel kétségbeesetten, miközben, könyörgő tekintettel vizslattam a
feje búbját, remélve, hogy végre kicsit visszább vesz a pofijából - Csak adj
már valami tanácsot baszki!
Továbbra is rázkódó vállal esetlenül köhintett kettőt, majd
felegyenesedve oldalvást rám lesett. Már kezdtem megörülni, hogy most akkor
végre komolyan vesz, de csalódnom kellett. Ahogy jókedvtől csillogó tekintete
találkozott az én segélykérő pillantásommal, újból kibuggyant belőle az
irritáló, visításszerű nevetés, és hangos koppanással megint az asztalon kötött
ki.
- Nehm... Én ezt nem
bírom... - alig hallottam, mit próbált két levegővétel közt kinyögni, de
őszintén szólva, egyre inkább úgy éreztem, hogy nem is akarom. Igazi
menstruáló, hisztis picsaként pattantam fel és rúgtam vékonyka testem nem túl
nagy erejével bokán, hogy aztán odavetve egy újabb beszólást, miszerint
remélem, hogy a legközelebbi akciójánál letörik a farka és nemzőképtelenné
válik, otthagyjam.
Körülbelül tíz másodpercig tartott, míg kiértem abból a hülye,
méregdrága kávézóból. Mellékesen megjegyzem, a nagy sietség miatt még a napi
koffeinem sem tudtam elfogyasztani, így a rossz hangulatom csak tetőződött. A latte valószínűleg érintetlenül ott fog
maradni a kis sarki asztalka szélén, mígnem mindenki számára egyértelművé válik
majd, hogy a tulajdonosa bizony nem jön érte vissza... Ezen szent tíz
másodperc alatt fel sem merült bennem, hogy hány ember volt fültanúja a
hirtelen hangulatváltozásomnak, meg úgy az egész szóváltás utolsó perceinek. Ilyenkor
valóságos terminátornak éreztem magam, erősnek és sérthetetlennek, leperegtek
rólam a dolgok – egy bizonyos ideig.
Sajnos az agyam gyakran durrant el és ezzel tulajdonképpen
annyi a baj, hogy túlontúl hamar normalizálódott. Végül is, csak én lehetek ennyire
szerencsétlen. Épp, hogy átléptem a küszöböt, a dühös kifejezés lelohadt az
arcomról és újonnan helyette mérhetetlen szégyent kezdtem érezni a történtek
miatt. Most a pincérektől kezdve mindenki idióta nyomoréknak fog gondolni!
Pedig én csak egy bíztató megnyilvánulást vártam, hogy semmi gond, Taehyung, te jól csinálod, vagy ilyesmi. Mi van, ha
most mindenki rajtam nevet? Mit csinálok, ha találkozok valamelyik vendéggel az
utcán? Én nem emlékszem az arcokra, de ők biztos nem felejtették el az enyémet.
Nyomorék képem van, könnyű megjegyezni. Olyan simogatni való, azt hiszem. Főleg
a nyakhajlatomnál. Nem vagyok egoista, de nyugodt szívvel állítom, hogy még a
csajoknak sincs ilyen puha bőrük. Lány testbe kellett volna születnem? Nem is
tudom. Akkor mit csinálnék olvasás közben? A lányok egyáltalán hogy verik ki?
De izé… Nekik nincs is olyanjuk. Akkor ez hogy van? Nekik az az öröm, ha
másoknak csinálják, vagy mi? Ez tök jó dolog, menő lehet ilyen önzetlennek
lenni, de kössz, nem. Az önkielégítésből nem engedek.
Hirtelen irányt változtatott gondolataimból egy dallamos, csilingelő hang
zavart fel, ami azt jelezte, hogy még valaki elhagyta a kis boltot. A mély,
érdes torokköszörülést hallva realizáltam csak – teszemhozzá, meglepetten -,
hogy még mindig az ajtó előtt szobrozok. Arrébb oldalazva megigazítottam pink
baseball sapkámat, jó erősen a szemembe húzva, azzal a gyerekes gondolattal,
hogy így elbújhatok a világ elől. Struccpolitika. Ha én nem látok senkit, mások
se engem. Ó, bassza már meg a Föld, amiért nem Tae kompatibilis! Bassza. Meg. Kell
a francnak vagina, megyek az ufókhoz, vagy mittudomén! Ők legalább értékelnek.
Szerencse, hogy percek múlva a gondolataim másfelé
terelődtek, és újonnan azért átkoztam magam, mert nem tettem valami jobb,
ütősebb megjegyzést arra a lófejű, szexista köcsögre, ha már így alakult. Gúnyt
űzött belőlem! Az ártatlanságomból! Na, majd megtanulja, kivel van dolga. Nem
hiszek ebben a woodoo babás dologba, de azért mindenképpen teszek vele otthon
egy próbát. Átszúrom az ágyékát. Jó sokszor. Varrni azt nem nagyon tudok, de ha
ráírom szép nagy betűkkel, hogy HOSEOK, akkor csak érezni fogják a szellemek,
kit hol kell letámadni feketemágiával.
Mivel tudtam, hogy magasról tesz a nemi identitásomra -
mondván, hogy amíg nem mászok rá, addig neki oké, meg amúgy se aggódik, mert ha
fizetnék érte, akkor se dugna meg - úgy döntöttem, kiöntöm neki a lelkem. Hatalmas
dilemma után invitáltam meg magammal, még hatalmasabb reményekkel. Még a
kávéját is én álltam! Na várjunk csak… A köcsögje! Biztos megissza az enyémet is. Amúgy nem értem, mi baja velem,
szerintem szexi vagyok a magam módján, csak nehéz erre rájönni. Keresni kell.
Nagyon, nagyon kell keresni. Neki túl nagyok az elvárásai. Egyszer lefeküdt egy
fiúval csatak részegen, másnap kétségbeesetten mesélte nekem, hogy mikor az
aktus felénél egy fokkal józanabban hiába kaparászta a srác lapos mellkasát,
elbőgte magát, mert leesett neki, hogy annak ugye nem véletlenül nincs melle.
Azóta csak ritkán iszom alkoholt és azt is csak egyedül, biztos, ami biztos...
De ha ez számít, én járnék magammal. Vaj szívem van, és na.
Csak, hogy ne legyek egyedül. Tökre poén lenne eldönteni, ki legyen a domináns
fél, meg ilyesmi. Sőt, ami azt illeti, Hobival is megpróbálkoznék, ha úgy
adódna. Kíváncsiságból. Jézus, de jó combjai vannak! Ránézel, és ilyen instant
orgazmus. Gyakran ad ihletet. Szeretem nézni amikor leejti a dolgait és
morcosan, lassan lehajol értük. Isteni szerencse, hogy még nálam is ügyetlenebb
és ez gyakran fordul elő! Nem viccelek. Kár, hogy egy világi suttyó szegény.
- Aish! - magamban
morgolódva vágtam egy hátraarcot, mikor realizáltam, hogy céltalanul bóklászom
az utcákon. Vissza nem akartam menni a kávézóba, gondolván, hogy haverom ismeri
a temperamentumom, talán már ő is röhögve továbbállt.
Előjött belőlem a hajdani falusi kölyök, egyfajta pánik lett
úrrá rajtam a rengeteg, rohanó ember láttán, akik eddig mondhatni fel sem
tűntek. Éhes, rajzó sáskarajra emlékeztetett az egész. Megállás nélkül rótták a
köröket, épphogy csak kikerülve engem. Én is ilyen felnőtt leszek?
Úgy döntöttem, inkább hazamegyek és beszélek a problémám
forrásával, Park Jiminnel. Hálátlannak tűnhetek, amiért így nevezem őt, mikor
korábban még példaképemnek hívtam. Őszintén szólva elég hűséges, ragaszkodó
típus vagyok, szóval még mindig annak tekintem, csak van itt egy aprócska kis
gebasz. Miért nem említette senki, hogy
ennek a srácnak egy darab szégyenérzete nincs? Még egy egészen minimális
se! Az ő szavaival élve, a saját anyja szűziesebbnek tűnik nála. Sőt! A poén
az, hogy talán az is. Istenbizony még az odavetett kis hangulatjeleiből is úgy
süt a szexualitás, hogy én érzem magam kellemetlenül, amiért nekem címezi őket.
Főleg, hogy nála mindent, de tényleg mindent a lehető legperverzebb módon kell
érteni, mert a napjainak körülbelül kilencven százalékában valami olyanra gondol. A maradék tíz azt az
időt foglalja magába, mikor nem álmodik, csak amolyan önkívületi állapotban
szunyókál békésen.
Az egész akkor kezdődött, amikor felfedezett, úgymond. A
saját kis csoportjába is megosztotta a blogomat, mondván, hogy mindenképpen
kövessenek majd az olvasói a jövőben, mert fantasztikus, amit csinálok. Nagyon
nagyot túlzott, mégis úgy örültem, hogy azt hittem menten levetem a nem létező
bugyimat is, mert időközben tuti, hogy átnedvesedett. Viszont! Azzal nem
számoltam, hogy ő nem csak a történeteiben ilyen kis nyitott, úgymond. Az első
szóváltásunk során tök random sikeresen felvilágosított a szex legkülönfélébb
kellékeiről és eszközeiről, amit egy kellemes, forró délután, a besötétített,
kulcsra zárt ajtajú szobámban nagyon szívesen elolvastam volna a drága jobb
kezem társaságában, de csakis valami történetbe foglalva. Az, hogy ezt
konkrétan nekem mondta, ráadásul még választ is várt rá, kiütött. Mit mondjak?
Mi a fészkes fenét mondjak? Hogy kössz, lesz
mire verni este? Az a poén, hogy fordított esetbe szerintem ő megtette
volna. Még én is, majdnem. Főleg, mikor hangüzenetet küldött. Az a kellően
férfias, dallamos hang… Úgy kellett rácsapnom a kezemre, hogy nyugodjon le a
kis rohadék. A dugi erkölcsöm valahogy előtérbe került és megvédett, de máskor
mi lesz? Úgy éreztem magam, mint akit
épp átcsábítanak a sötét oldalra – sikeresen.
Én viszont, tapasztalatok híján, gátlásokkal tömve megint
máshogy álltam a dologhoz. Persze, az, hogy a blogját olvasom, ad egyfajta el
nem ismert perverzitást. Hoseok is tudta, miket nézegetek szabadidőmben, de
sose mondtuk ki, hogy az én farkam szavakra és sorokra áll, hanem mindig úgy
beszéltünk a dologról, mintha csak egy átlagos honlapokat böngészgetnék. Így
nem éreztem rosszul magam és szerintem ő se. Megmaradt valami magánszférám,
vagy nem is tudom, minek nevezzem. De azzal, hogy Jimin ilyen témákkal
dobálózott, felzaklatta a kis hercegnőlelkemet. Nem tettethettem az ártatlant,
mert tudta, hogy olvasom, amiket ír. Mégsem tűnt helyénvalónak belemenni egy
játékba, ami nekem teljesen ismeretlen terep. Nem Taehyungos. Nem és kész.
Hozzá kell tenni, hogy csak gondolatban voltam ilyen okos. A
tény, hogy ilyen domináns és láthatóan jól szórakozik rajtam, minden egyes
alkalommal kurvára felizgatott. Miféle
ferdehajlamaim vannak titokban nekem? Ennek ellenére, okosan csak odavetettem
egy mosolygós szmájlit azt szevasz. Más téren igyekeztem kompenzálni a
hiányosságaimat, egy pillanatra se hagytam ellaposodni a beszélgetést, szóval
írtam mindent, ami eszembe jutott. Konkrétan, a fél életemet. Zavarban voltam,
ami annyira szánalmasan és röhejesen meglátszott, hogy miután jóéjszakát kívánt
én pedig leültem visszaolvasni az aznapi szóváltásunk, hajamat tépve küldtem el
magam kismilliószor a picsába. Mégis mit tehettem volna? Tele volt az egész
elgépelésekkel, érezhetően hol formálisan viselkedtem, hol kötetlenül, magamat
pedig olyan szinten érdektelennek találtam, hogy az már fájt. Mindig ez van.
Olyan, mint amikor az ember hirtelen nő és a végtagjaival
még olyan nevetségesen csálén jár. Na, nekem az egész lényem ilyen nevetségesen
csálé. Azt, hogy zárkózott vagyok, tényleg úgy értem, hogy zárkózott vagyok.
Aki pedig nem beszél túl sokat, annak szavai akarata ellenére gyakran túl
élesek és furcsák, nem odaillőnek tűnnek, pedig komoly erőfeszítést igényelnek.
A múzsám viszont megtalált. Egy hónap alatt további két kis
egyrészes született, ami azért csoda, mert én tényleg egy hetet ülök minimum
fölöttük. Mint valami tyúk, baszki.
Kicsit nyitottabb lettem a firkálmányaimban, csakhogy ez plusz rásegített a
dilemmámra. Milyen már, hogy amit a karaktereim meg mernek tenni, arra én még
gondolni se? A szerelemről legalább könnyű beszélni, ha egy olyan ember a
mentorod, akinek történetesen Park Jimin a neve. A szavak olvastatják magukat,
mert a valós alap könnyen visszaadja a dolgokat. Kár, hogy neki sosem tűnt fel,
hogy újonnan róla írok… A kevéske közös élményből meglepően sokat tudtam
beleszőni a JongKey párossal írt szösszenetembe, ami elvileg ismét borzasztóan
tetszett neki. A SHINee Kibumja a divatszerető mivoltával és kicsit lánykás
megnyilvánulásaival valamennyire emlékeztetett magamra, Jonghyun férfias
külleme és lágy hangja meg természetesen rá. Nem mintha nem mindenbe magunkat
láttam volna…
Apropó, leszedtem a Magamról nevű kis modulomat. Idézetet nem írok bele, mert minek, ha egyszer úgyis netes és bárhol máshol olvasható, más ötletem meg nincs. Hát ember, bocs, hogy nem tudom öt sorban elregélni, ki vagyok! Még én sem tudom… Érdekel egyáltalán valakit? És szégyen, nem szégyen, amúgy se nagyon merem felvállalni magam. Képet meg pláne nem tennék ki. Mi van, ha máshogy képzelnek el? Ha csalódnak bennem? Ha észreveszi egy ismerősöm és jól pofán nevet? Mert addig oké, hogy páran tudnak az identitásomról, de egy meleg fiúkról írt ficikkel teli izéhez mit szólnának? Még Hobi se tud róla. Talán jobb ez így. Egy gyáva ember vagyok és kész, nyílt titok. Talán nekem is rendes, hetero kapcsolatokkal kellene foglalkoznom, azt többen értékelnék. Az a pár nagyon fiatal olvasóm – és itt nem a kor a probléma, csak nem találtam rájuk más, megfelelő megnevezést - is lekopna végre. Értékelem a véleményt, hálás vagyok minden egyes betűért, de valahogy más, szavakban megfogalmazott, kismillió helyen elírt orgazmusát kellemetlen elviolvasni. Vajon hogy keveredtek hozzám? Én egy mélyebb, elgondolkodtató témát próbálok képviselni. Ezek szoktak egyáltalán gondolkodni? Hát francba is. Kim Taehyung, vegyél vissza a pofádból! Ilyen érzés lehet előadónak lenni. Te akarsz közvetíteni a zenéddel, és habár mindenki azt hiszi, tudja, mit, alig vannak páran, akik tényleg átlátják a dolgot. Éljenek a „fanok”. Mindegy.
Apropó, leszedtem a Magamról nevű kis modulomat. Idézetet nem írok bele, mert minek, ha egyszer úgyis netes és bárhol máshol olvasható, más ötletem meg nincs. Hát ember, bocs, hogy nem tudom öt sorban elregélni, ki vagyok! Még én sem tudom… Érdekel egyáltalán valakit? És szégyen, nem szégyen, amúgy se nagyon merem felvállalni magam. Képet meg pláne nem tennék ki. Mi van, ha máshogy képzelnek el? Ha csalódnak bennem? Ha észreveszi egy ismerősöm és jól pofán nevet? Mert addig oké, hogy páran tudnak az identitásomról, de egy meleg fiúkról írt ficikkel teli izéhez mit szólnának? Még Hobi se tud róla. Talán jobb ez így. Egy gyáva ember vagyok és kész, nyílt titok. Talán nekem is rendes, hetero kapcsolatokkal kellene foglalkoznom, azt többen értékelnék. Az a pár nagyon fiatal olvasóm – és itt nem a kor a probléma, csak nem találtam rájuk más, megfelelő megnevezést - is lekopna végre. Értékelem a véleményt, hálás vagyok minden egyes betűért, de valahogy más, szavakban megfogalmazott, kismillió helyen elírt orgazmusát kellemetlen elviolvasni. Vajon hogy keveredtek hozzám? Én egy mélyebb, elgondolkodtató témát próbálok képviselni. Ezek szoktak egyáltalán gondolkodni? Hát francba is. Kim Taehyung, vegyél vissza a pofádból! Ilyen érzés lehet előadónak lenni. Te akarsz közvetíteni a zenéddel, és habár mindenki azt hiszi, tudja, mit, alig vannak páran, akik tényleg átlátják a dolgot. Éljenek a „fanok”. Mindegy.
Otthon egy gyors köszönés után egyből bebaktattam a
szobámba. Apámmal régen nagyon jó viszonyt ápoltunk, tipikusan apuci kicsi,
babusgatott fia voltam. Aztán ugye, a változás - de cink így beszélni róla -
után eléggé megromlott a kapcsolatunk. Makacs vagyok, sok mindenkinek benyelek
sok mindent, de tőle valahogy nem megy. Ő úgy bántott, hogy mindent tudott
rólam, és tudta, hova üssön ahhoz, hogy fájjon. Azóta ha úgy adódik és meg kell
ölelnie, vagy ilyesmi, életem legkellemetlenebb pillanatait élem meg. Általában
ilyenkor állok, mint fasz a lakodalomban, ő meg röpke öt másodperc után úgy
ugrik el tőlem, mintha minimum leprás lennék. Felesleges erőltetni a gesztusokat...
És a legnagyobb problémámat még el se mondtam Hoseoknak.
Jobb is, legalább nem nevet ki. Sajnos Jimin megunta az éjszakába nyúló
chatelést és arra hivatkozva, hogy az igazi írói eszmecserét csak szóban lehet
megejteni, elkérte a telefonszámom. Gondolom egyértelmű, de azért megemlítem,
hogy nem nagyon szoktam senkivel se anyámékon kívül beszélni rajta. Ennek két
oka van. Egy, hogy nincs kivel, kettő, hogy gyűlölöm a hangom. Elcsuklik,
elhalkul, vagy éppen egyáltalán nem is jön elő, hiába keresem. Egyszerűen nem.
Szemkontaktus nélkül én egy nulla vagyok, ilyenkor csak még rosszabb az egész.
Éppen ezért nagyon hárítottam, mindenféle röhejes kifogást kitaláltam már,
egészen addig, míg szegény meg nem elégelte. Konkréten rámszólt, hogy minek
nekem telefon, ha sosem érek rá beszélni. Igazából ez jó kérdés, mert három
hónapig spóroltam rá mégis alig használom. Nem a legdrágább, legjobb darab, de
ez van. Mögöttem nem állnak zsíros nagyszülők, akik havonta csak úgy hobbiból
hozzámvágnak egy marék zöldhasút, hogy na nesze, vegyél cukrot, vagy
mittudomén. Á, dehogy. Régebben nem mondom, hogy nem csinálták, de mostanában
megrögződésük, hogy hülye kamaszfiúként kotonra meg ilyesmire költeném, szóval
szívás. Ez aztán a családi szeretet és az összetartás!
Kedvetlenül benyomtam a gépem és átszivárogtam egy normális,
otthoni ruhába, ami egy melegítőből és egy bő, szürke pólóból állt. Baromira
jól nézett ki a kis pálcikatestemen, mondhatom. Hazaérve mindig mintha
kikapcsoltak volna bennem valamit, az addigi tízesre értékelt külsőm hamar
mínuszba hágott. Hihetetlen, hogy a helyes testtartás, a gondosan kiválasztott
ruhadarabok meg ilyesmik mennyit dobnak az emberen!
Valahogy nem lepett meg a tőle kapott üzenetem. Éreztem előre, hogy a minap megejtett és engem rendkívül felzaklató, kínos telefonbeszélgetésünk után találkozni akar majd. Lényegtelen, hogy egyikünk se szólalt meg percekig, akkor is csak egy-két szót, á, mit számít az? Neki miért is számítana? Csak az olyanok foglalkoznak az ilyesmivel, mint én. A francba is már magammal! Még az is zavart, hogy ő azokkal az ujjakkal ír nekem, amikkel azt a rengeteg mocskos, sötét ígéretet írja a műveiben. Sőt, ha már itt tartunk, azokkal szokta magának elintézni a… szóval AZT. Tehát, ha továbbvisszük a közvetett csók elméletét, ez most ez közvetett szex?
Valahogy nem lepett meg a tőle kapott üzenetem. Éreztem előre, hogy a minap megejtett és engem rendkívül felzaklató, kínos telefonbeszélgetésünk után találkozni akar majd. Lényegtelen, hogy egyikünk se szólalt meg percekig, akkor is csak egy-két szót, á, mit számít az? Neki miért is számítana? Csak az olyanok foglalkoznak az ilyesmivel, mint én. A francba is már magammal! Még az is zavart, hogy ő azokkal az ujjakkal ír nekem, amikkel azt a rengeteg mocskos, sötét ígéretet írja a műveiben. Sőt, ha már itt tartunk, azokkal szokta magának elintézni a… szóval AZT. Tehát, ha továbbvisszük a közvetett csók elméletét, ez most ez közvetett szex?
Rövid gondolkodás után magamra öltve a lehető
legmagabiztosabb formámat, válaszoltam.
Park Jimin, 15:32
Héjj, cicafiú!:D Hétvégén ráérek. Nem csinálunk együtt valamit? (A kérdőjel formalitás, semmilyen téren nem fogadok el nemleges választ;) )
Kim Taehyung, 17:12
Csináljunk?
Kim Taehyung, 17:13
Adnak egy jó filmet a moziban:)
Park Jimin, 17:13
Ha már elmegyek odáig vonattal, ajánlom is, hogy jó legyen…
Kim Taehyung, 17:14
Remélem szereted a romantikát…:p
Park Jimin, 17:15
Uhh, inkább jobban átgondolom a dolgot. Erre alszom egyet, fel kell készülnöm lelkileg.:(
Park Jimin, 17:20
Várjunk
Park Jimin, 17:20
A szex is romantika?
Kim Taehyung, 17:20
…
És így kerültem én egy, még nekem is túl nyálas film
vetítésekor a moziba, Jiminnel karöltve. Nem igazán tudok mit mondani a
hangulatra. Furcsa volt. A legdrágábbnak tűnő, mai divatnak leginkább megfelelő
ruháimat vettem fel – ami nem volt nehéz, tekintve, hogy az utóbbi kritériumnak
szinte az összes megfelelt -, ezzel szemben ő csak amolyan laza hanyagsággal
sötét, erősen szakadozott farmert és fehér pólót húzott magára. Kicsit cikinek
éreztem, amiért én vele ellentétben ennyire kinyaltam magam, és előző este még
arckrémekkel és arcpakolással is megspékeltem a dolgot. Talán félreértettem valamit? Még javában utánam kutakodott a
tömegben, mikor én már réges-régen kiszúrtam átlagos, mégis rendkívül feltűnő
lényét, csak gyalázatos módon féltem megközelíteni. A látvány, ahogy minden
lány valamilyen módon reagál a közelségére, enyhén szólva felzaklatott. Csak
néztem, ahogy filmes jelenethez illően összesúgnak a háta mögött és mutogatnak
rá, ahogy elhalad mellettük. Azt hinné az ember, hogy ez csak marketing fogás,
de a saját szememmel láttam basszus! Végül is, a dús, cseresznyepiros ajkak, a
hófehér bőr és a gyönyörű, sötéten csillogó, bűnös ígéretekkel teli tekintet
túl csábító ahhoz, hogy csak engem fogjon meg. Mert igen, ő velem ellentétben
nem az a fajta volt, aki csak a jól beállított képeken nézett ki dögösen. Teljes
valója talán még gyönyörűbb is volt.
Végül igazi taktikai dámaként suttyomban felhívtam telefonon
és villámgyorsan elhadartam neki, hol keressen, hogy aztán tudva, merről fog
közelíteni, hátat fordíthassak neki. Mindenáron el akartam kerülni azt a
bizonyos szemezést. Nincs szörnyűbb,
amikor még nem vagytok elég közel, így csak esetlenül bámultok hosszasan
egymásra, még kínosabbá téve ezzel a helyzetet. Arra szerettem volna
kényszeríteni, hogy megszólítson, rámköszönjön, kezdeményezzen, de a dolog
rosszul sült el. Úgy döntött nem törődik az ilyesmivel, bizonyára
szükségtelennek találta, mert egyszerűen csak hangtalanul és észrevehetetlenül
mögém lopódzott, majd lágyan átkarolt hátulról a derekamnál és mellkasához
szorította mozdulatlanná dermedt testemet. Csak akkor esett le, hogy
elfelejtettem levegőt venni, mikor tüdőm őrült módon kezdett bennem segítségért
visítozni, hogy ne kínozzam már tovább. Eleget téve a kérésének egy nagyot
szippantottam a levegőből, ami még nagyobb hiba volt, mert így megteltem Jimin
egyszerű, férfias és – kövezzetek me, de – izgató illatával. Túl sok inger ért
hirtelen.
A perzselően forró, hátulról teljesen hozzám nyomódó test, a
nyakamat csiklandozó lélegzet, a hasamnál tartott, összekulcsolt ujjak és a
bódító aroma kellemes bizsergést váltott ki belőlem, sajnos a legkülönfélébb
helyeken. Nem értettem, mire fel ez a viselkedés, de nem akartam nagyon
boncolgatni, csak élvezni szerettem volna egy kicsit a hirtelen jött meghitt
hangulatot, ami egy aprócska pillanatra tényleg elfelejtetett velem mindent. Viszont
a rengeteg figyelő tekintet hamar elrettentett, így kénytelen voltam
paprikapiros fejjel mozdulni valamerre, amit ismeretlen okokból rossz irányba
tettem először és véletlenül még jobban hozzápréselődtem. Soha nem voltam az a
pirulós fajta, de az egyenesen a fülem mellett megejtett apró, jóleső sóhaj
hallatán éreztem, hogy egy fokkal még sötétebb árnyalatot vett fel a képem, így
kibontakozva a szorításából eltávolodtam tőle annyira, hogy épp csak
kartávolságra legyünk egymástól. Megeresztett egy sejtelmes vigyort.
Jó volt. Jó volt szemtől szembe állni valakivel, akit az
életemnél is jobban tiszteltem és jó volt, hogy ez az illető ilyen meleg
fogadtatásban részesített engem – amit amúgy nekem kellett volna, tekintve,
hogy ő a vendég -. Főleg, hogy soha életembe nem volt hozzám ilyen közel egy
ilyen férfi, meg, ha már itt tartunk, annak férfiassága végképp. Talán nem
helyes a legelső találkozásnál ilyesmire gondolni, de könyörgöm. Én ismertem a
legsötétebb és legperverzebb gondolatait is, szóval nem tudtam csak úgy elnézni
a tény felett, hogy konkrétan még a szívverését is tökéletesen éreztem, pedig
picit alacsonyabb is nálam! Csak zavart rohadtul, hogy mindez egy pályaudvar
kellős közepén történt, rengeteg titkos és nyíltan minket bámuló emberrel körülvéve.
Egyetlen örömöm az maradt, hogy a vérem a fejembe szállt, nem pedig máshova.
Amilye kis izé vagyok, csoda, hogy nem sültem el pusztán az érintésétől.
Utána gyorsabban mentek a dolgok. A filmig még volt
háromnegyed óra, korábban meg nem akartunk menni, így beugrottunk fagyizni
egyet. Szörnyű volt… Imádom a fagyit,
főleg a karamellásat, de amikor valaki tátott szájjal, végig árgus szemekkel
nézi, ahogy bizonyos személyek miatt diszkréten, épphogy csak kidugom a
nyelvem, az egy pöppet zavarba tud hozni. Mert ezt tette. A legapróbb
rezdülésem is követte, gondosan elraktározva magában a lényemet. Én pedig
szinte éreztem, mikre gondol közben, mert pontosan az arcára volt írva az éhség
- más értelemben. De még csak most
találkoztunk először! A jeges finomság felénél kapcsoltam, hogy
valószínűleg nem véletlenül kívánta meg pont ezt az édességet. Ő ahhoz túl
ravasz. Annyira zavarban voltam, hogy azt sem tudtam, merre vagyok fejjel. Egy
darabig igyekeztem én is hasonlóan intenzív tekintettel bámulni őt, de hamar
rájöttem, hogy ettől csak még rosszabb lesz a helyzetem. Kínomban feltámadt a
fanboy énem, így kihasználva azt, hogy társaságom érdeklődési köre végre
hasonló, beszélni kezdtem. Ő pedig vevő volt rá, figyelmesen hallgatott,
bele-bele szólt, olykor még helyeselt is. Annyira jó érzés volt, hogy nem
kellett visszafogni magam! Bár még mindig
nem értem, hogy lehet Chen a kedvenc tagja, mikor mindig Luhant nyomatja. Rövidesen
a blogom is szóba került, ekkor – legnagyobb döbbenetemre – átvette tőlem a
szót. Valamiért a JongKey párosítást nagyon dicsérte, azt mondta, teljesen át
tudja érezni a helyzetet, és úgy zseniális az egész, ahogy van. Én csak
zoknimig pirulva hallgattam.
A mozit majdnem lekéstük. Láthatóan elszámoltuk magunkat,
mert utolsók közt vásároltuk meg a jegyünket, ami igencsak hátra szólt. Én
viszont örültem, hogy legalább van helyünk, annak meg pláne, hogy maga a film
még nem kezdődött el. Egyikőnk se lepődött meg, hogy mögénk már nem került
senki, az emberek többsége, beleértve engem is, jobban kedveli a középső
sorokat. Mégis, töretlen jókedvvel vetődtem be a székembe, magunk közé téve a
kólát, vigyorogva tekintve a hatalmas, már a reklámokat játszó vászonra. Miután
közöltem, hogy keveset szoktam inni, moziban meg még annyit se, megállapodtunk,
hogy egyet veszünk és osztozunk rajta. Jimin keresztbe tett karokkal ült a jobb
oldalamon, bizalmatlan pillantásokkal illetve a sötét termet. Nem feszengtem
mellette, de furcsán éreztem magam. Miért foglalkozik velem? Ha nem én írom a
történetet, hanem a sajátom zajlik, akkor nem tudom irányítani a szálakat.
Nincsenek tapasztalataim, fogalmam sincs, mi lesz, mi szokott történni egy
randin. Randi ez egyáltalán? Talán ő nem
úgy tekint rám, mint én rá… Várjunk csak, akkor én mégis hogy tekintek rá?
Alkalmas lennék egy kapcsolatra, mikor a figyelő szemek olykor akaratom
ellenére is felzaklatnak? Alapjáraton leszarnám, de ha vele vagyok, nem megy.
Meg akarok felelni, azt szeretném, hogy senki ne tartsa furcsának, ha
megöleljük egymást. Meg merem én egyáltalán ölelni? Ha hozzámér, konkréten
elfolyok…
Óvatosan, a szemem sarkából rápillantottam. Hiba volt. Engem
nézett, erotikusan – túl sokat olvastam, jesszus – rágcsálva alsó ajkát,
láthatóan nagyon gondolkodva valamin.
- Taehyung… -
basszus, máris? Készen állok én erre? – Szerinted mennyire nézhet ki furcsán,
hogy két pasi beül egy ilyen filmre?
Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, hátravágódtam ültömben,
egy pillanatra behunyva a szemem. Elgondolkodtam a szavain.
- Semennyire. Mi csak
ihletet gyűjtünk – nyomatékosításul a vászonra szegeztem tekintetem és
magabiztosan bólintottam egyet. Így van. Mi csak megnézünk egy filmet. Mit várok?
Amúgy is, talán a férfibüszkeségének nem esne jól, ha
kimondanám az igazságot.
- Taehyung…
- Mi van már? –
esdeklő szavait hallva ismét rápillantottam, kényszeredetten elszakítva
tekintetem a közben lassan elinduló animációról, majd a kora délután történteket
idézve kővé dermedten bámultam a tőlem pár centire levő, a sötétben alig-alig
látszó arcra.
Szemei valósággal ragyogtak, ajkait elnyitva bámult rám, de
nem tett semmit. Csak nézett, majd lejjebb sandított, egyenesen a számra.
Nagyon szerettem volna, ha akkor, ott ezt az apró gesztust nem veszem észre, de
mivel nem így történt, kénytelen voltam nagyot nyelve kényszeríteni magam, hogy
ne pánikoljak be és ne forduljak el a lehető leggyorsabban.
- Mi van akkor, ha
találtam egy jobb lehetőséget az ihletgyűjtésre? – és kész, végem, ahogy azt a
tíz centit szinte teljesen lecsökkentette a vérem őrült száguldásba kezdett, a
fejem pedig sehogy sem akarta abbahagyni azt az idegesítő zsongást.
Gyomrom ököl méretűre zsugorodott, valamiért biztosra
vettem, hogy elrontottam, mert egyfajta különös, bizsergésszerű valamit kezdtem
érezni benne. Te. Jó. Ég. Ez most megcsókol? Komolyan, komolyan megcsókol? De
én még sosem csókolóztam. Tényleg úgy kell, ahogy mindenki leírja? Mozgatni is
kell? Hogy? Mi van, ha összekoccan a fogunk, vagy ha véletlenül ráharapok?
Amúgy is midig rágcsálok valamit, mi lesz, ha ő lesz az új áldozatom? Ezt nem
szabad, a végén még kiábrándul belőlem! Csak át kell vészelnem valahogy, otthon
meg majd jó alaposan utánaolvasok, hogyan kell ezt az egészet lépésről lépésre.
Csak leírják valahol…
- Izé, Jimin, nekem
nincs ebben tapasztalatom, nem lehetne, hogy… - türelmesen várta, mit
szeretnék, ám mikor felfogta, hogy mit akarok kihozni ebből, inkább mégis
félbeszakított, nem meglepő módon, a szájával.
Soha nem értettem, mi a jó ebben. Az ember úgy születik,
hogy az ajkai összeérnek, mégsem alél el saját magától. Akkor miért élvezik, ha
egy másik személy érinti össze párnáit az övékkel? Mi ebben a jó? A bőr az bőr
és kész. Aztán hirtelen mindent megértettem. Ahogy az a puha, érintésért
könyörgő kis része hozzám nyomódott, testem örömittasan felsírt a szívem pedig
megszűnt dobogni. Aztán mozogni kezdett. Rezzenéstelenül tűrtem az édes,
becézgető, simogatásszerű kényeztetést, szinte elolvadva a termetéhez képest
vaskos, erős karjaiban. Hé, mikor kerültek ezek egyáltalán körém? Le sem esett,
hogy nekem is kéne tennem valamit, míg halkan kuncogva el nem húzódott. Először
értetlenül, már-már felháborodva mustráltam arcát, majd észlelve a hibámat
elvörösödve leszegtem fejemet, hogy elrejtsem zavaromat. Pontosan ettől féltem!
- Hát – nem is csináltunk semmi különöset, akkor mégis mitől
ilyen mély és rekedt a hangja? -, tényleg nincs.
Felhergeltem magam a nevetésén és a tényen, hogy elismeri
állításom. Azt kellett volna mondania, hogy nem volt olyan rossz, nem? Mégis
honnan kellett volna tudnom, hogy nekem is mozognom kéne? Aish! Saját magamon
felbátorodva, dacosan ismét felszegett állal egyenesen belebámultam a mosolytól
félhold alakúvá vált, sötét szemekbe. Hogy lehet a sötétbarna ilyen gyönyörű?
Rühellem pedig ezt a színt. Normális ez?
- Akkor taníts! –
vigyora félelmetes gyorsasággal változott vissza egy ragadozó diadalomittas,
sejtelmes somolygásává, íriszei pajkos csillogása pedig figyelmeztető
villanássá vált, de valamiért már nem riadtam vissza, sőt, én hajoltam közelebb
hozzá – Taníts, cicafiú!
És igazam volt,
rengeteg ihletet szereztünk onnantól kezdve mi együtt…
[Ha tetszett, kérlek, valamilyen formában jelezd nekem!:) Kicsit meglepődtem, mert az első fele az eddigi legnagyobb megtekintésszámomnak a háromszorosát produkálta, de nagyon hálás vagyok érte és a rengeteg véleményért is! Taehyung karakterét nagyon megszerettem. Gondolkodom egy bónusz részen, hogy perverz-Jimin szemszögéből is kicsit jobban értelmet nyerjenek a dolgok. Érdekelne valakit?^^
Köszönöm, hogy elolvastad!💚]
[Ha tetszett, kérlek, valamilyen formában jelezd nekem!:) Kicsit meglepődtem, mert az első fele az eddigi legnagyobb megtekintésszámomnak a háromszorosát produkálta, de nagyon hálás vagyok érte és a rengeteg véleményért is! Taehyung karakterét nagyon megszerettem. Gondolkodom egy bónusz részen, hogy perverz-Jimin szemszögéből is kicsit jobban értelmet nyerjenek a dolgok. Érdekelne valakit?^^
Köszönöm, hogy elolvastad!💚]
Második fele? :O
VálaszTörlésEzek szerint nem lesz folytatás?
Nanemár! :D
Pedig úgy olvastam volna még. :')
Istenem, annyira de annyira szeretem Taehyungot ebben a történetben, hogy elmondani nem tudom. Annyira jó, hogy leírtad az összes kis bénázását, esküszöm, nemelyiken felnevettem.
Amúgy még változatlanul kiráz a hideg, hogy mennyire leírtad a nyomorult életemet, de sajnos én nem fogok egy Park Jiminnel beszélgetni, pláne nem találkozni... T^T
Istenem, istenem, Park Jimin... igaz, nem sokat tudtunk meg róla, de pont eleget ahhoz, hogy elkapjon a fangörcs. Jaj, egy zsivány, perverz Park Jimin.... minden fangirl (fanboy?) álma. :D
Komolyan, ezt megint le kell írnom... HIHETETLEN JÓ A STÍLUSOD! Komolyan. Nincs tele párbeszédekkel, és olyan szinten megragadod az ember figyelmét, hogy észre sem veszi, hogy már harmadszor kezdte újra az egészet. :')
Nagyon-nagyon köszönóm az éleményt, még rengetegszer el fogom olvasni, abban biztos vagyok.
Várom nagyon a következő történetedet! :)
Dorka
Nem is tudom...:( Alapból egy részesnek szerettem volna, de az ötödik oldal után sejtettem, hogy ezt minimum kétfelé kell szedni. Nem valósult meg minden, amit szerettem volna, de a befejezéssel elégedett vagyok. Gonosz akartam lenni és nem konkrét véget kitalálni, had dolgozzanak azok az agytekervények~~ :p
TörlésÉn is szerettem a karakterét, hatalmas élmény volt elképzelgetni azért ezekben a szituációkban. Azt hiszem, magamat mindig el tudom szórakoztatni XD Nem is baj, ha már az általam kitalált Tae ilyen kritikus írópalánta, anyjaként nekem is minimum szeretnem kell, amit csinálok. Az én dilim, de imádom az esetlen, tanítható fiúkat. :')
Jimint abszolút az olvasók fantáziájára akartam bízni és csak futólag emlegetni, de túlságosan is imádom ahhoz kínozni Taehyungot...XD
Én meg nagyon-nagyon köszönöm, hogy elolvastad, hogy időt szántál rá, meg, hogy írtál. Nem tudom, hogy bírod még a szenilis karaktereimet, de borzasztóan hálás vagyok. :') Remélem a későbbieken is sikerül elnyernem a tetszésedet, igyekezni fogok! T-T
Jay
Most komolyan vége? :'(
VálaszTörlésÉn még olvasni szeretném :0 annyira megszerettem őket, és kíváncsi lennék a tanulásra is :3
Olyan jól esik a kis lelkemnek ilyen kommenteket olvasni T-----T Igen, azt hiszem, tényleg ennyi volt. Kicsit hiányérzetem van, szóval egy kis extra rész tervben van, de semmi több :(
TörlésKöszönöm szépen, hogy írtál!💚
Jay
Nee máris vége.. Istenem, valaki kaparjon fel a padlóról, ahova a végtelen cukiság következtében folytam le :D Eskü bele akarok mászni a képernyobe és megnyomorgatni Taetaet ^^ Foleg a mozis jelenet miatt :'D (Az amúgy azért vicces,mert egyszer velem majdnem pontosan ugyanez történt xd) És hogy ne csak fanoljak neked, mint a ficcben megemlített tinilányok, (amúgy a kritika jogos.. sajnos..) szóval. Nagyon tetszett az a stílus amiben ezt az egész történetet megírtad, főleg Tae karaktere >< ahogy a lányokról filozofált, a hangulatváltozásai.. Nos szerintem remekül bemutattad egy tinedzser fiú lelkivilágát. Jimin piszkos kis dolgai is jól illenek hozzá, mármint a kis szégyenlos, gátlásos Vhez. Hoseok meg.. Hát róla nem tudom mit is írjak xd szerintem a helyében én is így reagáltam volna.
VálaszTörlésSzóval összefoglalva én kiemelkedoen jónak, kellemesnek és jól megírtnak tartom ezt a ficcet és kicsit sajnálom is hogy már is vége.. De gondolom fogsz még minket boldogítani hasonló finomságokkal, úgyhogy nem siránkozom tovább :) köszönöm hogy megírtad ^^
U.i.: Jimin, tanítsd!! XD
(Bocsi hogy csak most írok, már korábban ki akartam rakni, de nem volt wifi ><)
Jaj, dehogy, semmi gond, ígyis nagyon örülök, hogy egyáltalán írtál!💚 Köszönöm szépen!TwT
TörlésÖrülök, hogy így vagy vele, legalább megnyugodtam, hogy sikeresen elértem a célomat. Igazából mindig aggódok egy picit, hogy túllövök a célon és valakit akaratom ellenére is, de megbántok.
Nos igen, azt hiszem, Tae karaktere életem egyik legjobban kitalált személye marad mindig is. Nem mondom, hogy nem tudok már most bizonyos dolgaiba belekötni, de azt hiszem, ezzel mindenki így van. :D Nem igazán tudom, miért, egyszerűen csak adta magát, és habár sokat gondolkodtam, hogy egy adott szituban mégis mit reagálna, nagyobb élveztem vele foglalkozni.
Hoseokot kifejezetten sajnáltam, de hosszas logikázás után arra jutottam, hogy az ő személyisége passzolna leginkább V kicsit hisztis kitöréseihez. Meg amúgy is, imádom a nevetését~~ Na, majd legközelebb valami aranyos ficcel kárpótolom, úgysem írtam még vele semmit. :'D
Jézusom, nagyon örülök, hogy így gondolod! Nem győzöm hangsúlyozni, hogy én nem igazán vagyok ezekhez hozzászokva, szóval tényleg nagyon örülök, ha valaki rászánja magát és ír nekem - ráadásul ilyen hosszan -, és még meg is dicsér. Most kicsit úgy érzem magam, mint azok a fangörcsöt kapott kislányok, akiket általában mindig akaratom ellenére is picikét lejárok.>< Mindenesetre, most épp egy hosszabb, de pöppet hasonló történeten dolgozom, remélem, az is elnyeri majd a tetszésedet!^^
Jay